A hímek párviadala a nőstényért Az ilyen harcok gyakran végződhetnek az egyik fél pusztulásával, akár az életük árán is küzdenek. Mielőtt a harc kezdetét venné, mindegyikük kiválaszt egy magas pontot. Két lábra emelkednek, hogy minél hatalmasabbnak és erősebbnek látszódjanak. Néhány percig mélyen egymás szemébe néznek mélyen, aztán hirtelen szárnycsapással egymásnak rontanak. Leginkább a repülésben akarják fölülmúlni a másikat. Leggyakoribb formák a duplaszaltó, orsózás, zuhanórepülés. Közben súlyos sebeket ejtenek egymáson, éles karmaikkal és fogaikkal. Rövid időn belül azonban leszállnak kiválasztott helyükre , erőt gyűjteni a tűzharchoz. Hamarosan felszállnak és hatalmas lángokkal kergetik egymást. Itt sokszor az van előnyben, aki jobban ki tud térni a szikrák elől. Ez addig folytatódik, míg az egyik fél fel nem adja, vagy belepusztul. A tojás A földi sárkányok csak az esõs évszakban párzanak, amikor Afrika és Ázsia sivatagjait virágszõnyeg fedi. Ilyenkor a hímek a nõstény körül gyülekeznek, aki nekifog a nászrepülésnek. Bár a nõstények termetesebbek a hímeknél, a levegõben igen fürgén mozognak; amikor a nõstény felszökken a magasba, a hímek csodálatos "légibalettet" bemutatva követik. A legkitartóbb hímnek sikerül elkapnia, ha kivárja, amikor a nõstény teljes szélességében kitárja a szárnyát. Akkor a szédítõ magasságban létrejön az egyesülés. A hím kedvesének hasa alá siklik, és szárnyaival, karmaival átöleli. Így összekapaszkodva hirtelen a föld felé fordulnak. Csupán a felszíntõl néhány méternyire válnak szét, hogy szárnyukat kiterjesztve landoljanak. A nászrepülés után visszavonulnak a sivatag legmélyére, ahol a hím fészket készít a meleg, nedves homokban. A nõstény ebbe rakja a struccéhoz hasonló nagyságú tojását, ami különös módon zöld és szürke foltos. Ettõl fogva nem törõdik a tojásával, az apára hagyja az õrizetét, aki melegen tartja, így a héja megkeményedik. A nõstény visszatér arra a helyre, ahol a hímek várnak rá, és az egész párzási ceremónia kezdõdik elölrõl.

A nászrepülés mindaddig ismétlõdik, amíg minden hímnek lesz egy tojása, jóllehet egy alkalommal csak egyetlen nõstény fog kikelni, mert csak az elsõ tojás tartalmaz nõstény embriót. Ahogy múlnak a napok, a homok nedvességtartalma megváltozik, s fennáll a veszélye, hogy a tojásnak nem lesz ideje megfelelõképpen megkeményedni. Így mûködik a természetes kiválasztódás, és ezért van, hogy az elsõ nászrepüléseken azok a hímek vesznek részt, akik már pároztak. Amikor a tojás megfelelõképpen megkeményedett, és készen áll a kikelésre, az apa megfelelõbb helyre szállítja, rendszerint a mérsékelt éghajlatú mediterrán erdõségekbe, ahol könnyebb táplálékot szerezni. Általában egy gödörben vagy egy kisebb barlangban helyezi el, ahol a ragadozók nem férhetnek hozzá, és a bejáratot eltakarja, csak apró nyílást hagy rajta. A sárkány, mihelyt biztonságos helyet talál a tojásnak, otthagyja azt, és sosem vadászik a rejtekhely közelében, nehogy felhívja rá a figyelmet. Mindazonáltal szemmel tartja a környéket, nagy magasságban néha elrepül felette, hogy lássa, minden rendben van-e. A sárkány kicsinye A földi sárkány kicsinyét igen könnyû összetéveszteni a nagy gyíkokkal, amik szintén igen elterjedtek Európában. A frissen kikelt sárkányfióka alig hatvan centiméter hosszú, és szárnya még a szárnyzacskóban lapul, s elsõ pillantásra gyíkfoltnak látszik. A sárkányfióka farka nem kerek keresztmetszetû, és ha megfogják, képtelen elhullatni, mint a hüllõk. Viszonylag nagy méretének és fürgeségének köszönhetõen könnyedén elmenekül a ragadozók, mint például a róka, a borz, és a különbözõ ragadozó madarak elõl, akik egyébként felfalnák. Hat-nyolc hónap elteltével akkorára nõ, mint egy nagyobb kutya, és könnyen megbirkózik akár egy farkassal is. Rókával és hegyi kecskével táplálkozik, de elkapja az elkóborolt birkákat és borjakat is, de csak módjával, nehogy az emberek a nyomára bukkanjanak. Ez a viselkedés ösztönös az ifjú sárkányok esetében, akiknek az intelligenciája még nem fejlõdött ki. Éjszakai életmódja, félénksége miatt életének ebben a periódusában igen nehéz megfigyelni a fiatal sárkányt. Amikor úgy két éves korában a serdülõkorba lép, apja felhagy a felügyelettel, és az ifjú teljesen magára marad. A serdülõkorú sárkány már figyelemre méltó méretû, emiatt nehezen tudja álcázni magát.

Körülbelül ez idõ tájt kezd kibomlani a szárnya, és egyre nyilvánvalóbbá válik a fajára oly jellemzõ ravaszsága. Veleszületett latin tudása tovább fejlõdik, s megtanulja a lakóhelyére jellemzõ idiómákat, megtanul vadászni, s a birkanyájtól az emberekig mindent felfal. Serdülõkorának a korai éveiben a sárkány büszke harcos, és esze ágában sincs költészettel meg mágiával foglalkozni. Még nincs saját lakóhelye, és még nem áll más sárkány szolgálatában, de drágakõ-szeretete már kifejlõdött, és elkezdi gyûjteni az értékes köveket, amiket fekhelyül használ, vagy lágy hasára ragasztja páncél gyanánt. Amikor eléri a négyéves kort, a Sárkány Atya udvarába repül, ahol néhány esztendõt azzal tölt, hogy megtanulja a sárkányok társadalmi szokásait. Ekkor vezetik be a mûvészetekbe és a mágiába. Amikor ez a periódus is véget ér, megkapja titkos nevét, és letelepedik. Vagy önálló lesz, vagy beáll apródnak egy idõsebb sárkány mellé, aki a szárnyai alá veszi. Ekkor még nem ivarérett.